Ajjaj, de még mennyire. Nem árt tehát, ha alaposan felvértezzük magunkat lelkileg, mert nem lesz egyszerű menet ez a néhány hét. Sem az uraknak, sem az oldalbordáiknak. Sőt. Nekik aztán pláne nem.
Nekem, mint futball-fanatikusnak azért nem lesz könnyű, mert az ismétlések miatt éjszaka is fent leszek. Nap közben ugyanis nem tudok meccset nézni. Már pedig minden meccsre kíváncsi vagyok, még Dél-Koreára is, pedig őket aztán egyáltalán nem kedvelem. (Nem bírom nekik elfelejteni azt az olasz meccset. Igaz, az egyiptomi bírónak sem…) Ha úgy vesszük, finom fogalmazva is, szívből utálom őket.
Délután ugyanúgy nem látok egy percet sem a mérkőzésekből, mert még bent leszek a munkahelyemen. Ötig. Kora este, az utolsó meccs kezdetére fogok haza érni. Akkor végre ledőlhetek a fotelbe, kezemben egy almasörrel, és szurkolhatok az olaszoknak.
Előre látom már a vesztem, ahogy három óra alvás után betámolygok a munkahelyemre, megiszok legalább négy kávét, ettől persze jól kiugrik majd a szívem. Utána talán már valami hasznosat is fogok tudni csinálni. Például dolgozni.
A focit nem, vagy kevésbé szerető hölgyeknek viszont jót fog tenni ez a pár hét, mert…
… végre szabadon lehet csajos programokat szervezni, nem kell attól tartaniuk, hogy a hites felük megharagszik, mert nincs előttük vacsora. (Folyékony kenyéren fognak amúgy is élni az elkövetkezendő cirka egy hónapban…)
… nem kell fejfájásra hivatkozniuk, ha éppen nincs „a dologhoz” kedvük. Higgyék el, nekik sem lesz.
…takarítani sem kell egy darabig. Minek? Úgyis tele lesz egy darabig a nappali üres sörös dobozokkal. Ráérnek a VB után felkeresni a MÉH-t a lakást elborító fémhulladékkal. Ha szerencséjük van, kapnak érte annyi pénzt, amiből összejöhet egy új cipőre való – tudják, amolyan fájdalomdíjként.
… ha mégis leülnek a televízió elé, az a helyes olasz fiú pont akkor fog a gólja után vetkőzni, így még az ínycsiklandó látvány is garantált.
…több jó „pasit” látni benne, mint a Szex és New York összes részében – beleértve a mozi filmeket is – együtt véve.
Én, meg az összes többi, hozzám hasonló nő persze nem az utóbbi két szempont miatt fogja a világbajnokságot nézni (gondolom, ez eddig is nyilvánvaló volt), de igenis figyelembe kell vennünk azon hölgyek szempontjait is, akiknek nem feltétlenül a futball a kedvenc sportáguk. Így aztán, a világbajnokság idejére nekik is készültem néhány meglepetéssel. Feltéve, ha a továbbiakban is látogatják az oldalt.
Mindig is érdekelt a téma: ki hogyan választ magának csapatot? Családi tradíciók? Makacsság? Tetszett a mezük? Netán egy adott játékos férfiúi vonzereje a döntő tényező? Minden eshetőségre számos példa akad, ezeket a történeteket mesélem el most.
Makacsság.Adott egy család, ahol ugyan születik fiú unoka, de a gyerkőcöt inkább érdeklik a játékautók, mint a futball. Egy évre rá lányunoka érkezik. A kislány nagyon szereti az esti mesét, ám akkoriban a kereskedelmi csatornák csak műholdon keresztül érhetők el. A családnak nincs ilyen szerkezete, így kénytelenek beérni a Királyi Televízióval. Ott viszont hétfőn nincs adás, és a fogható tv csatornák száma kettő. Általában a futballmeccsek időpontja keresztezi az aktuális esti mese idejét, így a kislány kompromisszumokra kényszerül: ha futballmeccs van a televízióban, a nagymama olvas mesét, a lányka maximum a sárkányölő hős királyfi mellé képzelheti a tévémacit. Eltelik néhány hónap, néhány év. Elérkezik a nap. A kislány ekkor nyolc-kilenc éves lehet. A futballrajongó férfiak (édesapa és nagypapa) felajánlják, hogy nézzen inkább esti mesét, mert a televízióban adott mérkőzés őket nem érdekli. Naná, hogy nem: a Ferencváros játszik és nem a Kispest Honvéd. A kislány közli, hogy ne váltsanak csatornát, ő a meccset szeretné nézni. A nagyhangú apuka elhallgat. Csendben nézi, ahogy a lánya a képernyőt bámulja. Olykor kérdez. Megkérdezi például, hogy a zöld-fehér mezben játszó csapat a Ferencváros? A válasz: igen. Majd kérés nélkül érkezik a folytatás: a Ferencvárosnak nem szurkolunk. A Honvéd. Az az igazi. A kislány végig hallgatja a dörgedelmeket, de csakis a zöld-fehér alakulatot nézi. A neveket még nem jegyzi meg (a cikk írója már az eredményre sem emlékszik), de az érzés megragad: nem szurkolhatok nekik? Na azért is. A makacs felindulásból klubhűség lesz, ami sok-sok éven át kitart. Még akkor is, amikor a kislány felnő. Nem jár már magyar bajnoki meccsekre. A Ferencváros mellett mégis megjelenik egy piros-fekete alakulat. Igaz, nem a Honvéd.
Mez. A lánynak egy testvére van. Fiú. Nem egy és nem két év közöttük a korkülönbség. A fiú emiatt nem is nagyon tud mit kezdeni a kislánnyal, aki természetesen odavan a bátyjáért, és minden idejét vele szeretné tölteni. A szülők dolgoznak, így délutánonként, amikor a lányka hazatér az óvodából, a fiú vigyáz rá. A fiú focizni szeretne: várják a haverjai a grundon. Mivel nincs más lehetősége, viszi magával a húgát is. A lány először még csak a pálya mellett játszik, babát szorongat a kezében. Hamarosan felkelti a figyelmét a labda, amit a fiúk annyira elszántan kergetnek. Este, vacsora után magához veszi a játékszert. Nem kérdés, hogy magának akarja. Sok év telik el itt is. A kislány a grundon nő fel, a bátyjával egy csapatban játszik. Csapat - olyan igazi, örökké tartó - még nincs, de futballszeretet már van. Nem is szeretet ez már, hanem szenvedély. A vérévé válik. Egyik este leül a fiúkkal meccset nézni. A hazai csapat ritkán látható csúnya mezben játszik. Bezzeg a vendégek. Az ő mezük szépséges. A lány megtudja a nevüket. A csapat sztárjátékosának a nevét. Attól kezdve csak őt nézi. A játékost a szép mezben. Később a csapat többi játékosának a nevét is megtanulja. Meg a gárda történetét. Meg a várost, ahova tartozik.
Tradíció. A kisfiú két hónapos korában kapta az első relikviáját: egy sálat. Nem tudta még, mi az, de a finom anyagú, színes holmi, amit össze is rágcsálhatott, nagyon tetszett neki. Pár hónappal később észrevette, hogy apa nyakában is ugyanilyen sál lóg - és apa egyáltalán nem haragszik, ha ezt a sálat is megrágja. Az már csak tetézte a dolgot, amikor anya az ölébe vette, és nála is ugyanaz a sál volt. Szép, színes, puha. Egyéves korában kapta meg az első, a csapat címerével ellátott ingecskéjét. Két éves múlt, amikor a szülei először meccsre vitték magukkal. "Oda". Túl sok mindent még nem fogott fel akkoriban, de nem félt, nem sírt, amikor a körülötte ülö, több tízeezer ember talpra ugrott, és egyszerre kezdett kiabálni. Gurgulázva nevetett ő is, miközben apa sálát markolta. Természetes volt tehát, hogy később ő is egy legyen közülük, és apa csapatát szeresse. Egy életen át.
A helyes fiú a fehérnemű reklámból. A lány először az egyik nagyon híres női magazin reklámblokkjában látta meg a fiút. Tüzes, sötét szempár, vakító mosoly, bájos kölyökarc. Nem egy tipikus modell alkat: nincs rajta ezer tetoválás, és nem gyúrta magát piskótakockásra. Ellenben gusztusosan izmos a mellkasa, szépek a lábai, és a bőre sem szoláriumkreol. A lánynak határozottan megtetszik a fiú. Megtudja a nevét, a vallását, és a legfontosabbat: napjaink legnagyobb futballcsillaga, és a világ egyik legjobb csapatában rúgja a bőrt. A lány mindent tudni szeretne a fiúról. Mai, technikai vívmányokkal zsúfolt világunkban pedig nem kell mást tennie, mint "felmenni a netre és beguglizni" a fiú nevét. Rengeteg képet, még több cikket talál kiszemeltjéről. A csapatáról. A lány megnézi a műsorban, mikor adja a csapat legközelebbi meccsét a televízió. Az adott időpontban nem ér rá: csajos estét csapnak a barátnőkkel, azt még sem mondhatja le. Másnap megnézi az összefoglalót. Kiírja a közösségi portál üzenőfalára a fiú csapatát éltető rigmust. Meg a góllövőket - bár közülök csak a fiú nevét ismeri. A többiekről fogalma sincs, kicsodák, és mit csinálnak. A fiú egy év múlva eligazol egy másik galaktikus csapathoz. A lány elteszi a mezt, amit az interneten vásárolt. Sűrgősen vennie kell egy másikat - elvégre új kedvenc csapata van...
Számos történet kering tehát arról, mikor és hogyan is történik meg, amikor kiválasztjuk a klubbunkat. Még több történetet hallani klubhűségről, és hűtlenségről, mégis... míg világ a világ, a futball lesz az a sport, amely a legtöbb ember fantáziáját megmozgatja. A futball lesz az a téma, amelyről mindig is beszélni fognak az emberek.
Vannak tévhitek, amelyeket el kell oszlatni. Az egyik ilyen tévhit, miszerint a lányok fakanállal a kezükben jönnek a világra. A másik pedig, hogy a nők nem értenek a futballhoz.
A címet olvasva biztosan lesznek, akik felkapják a fejüket, arra gondolván, mégis mivé lett ez a világ, ha a nők már ebbe, a nagy általánosságban férfiak által kultivált/uralt sportágba is beleütik az orrukat. Pedig ez történik, akármilyen nehéz ezt elhinni.
Nem mondom azt, hogy minden nőt érdekel a foci, de egyre többen vannak, akik futballmeccsekre járnak, mezt vagy egyéb ereklyéket vesznek maguknak, és boldogok, ha nyer a csapatuk, viszont gyásznap van, ha veszít. Ők azt is pontosan értik, ami a pályán zajlik, tudják, melyik játékos milyen szerepkörben játszik, és átlátják, hogy egy csapat éppen milyen taktikával lép pályára.
Magam is közéjük tartozom.
Nyilvánvalóan ehhez kell egyfajta közeg, amiben élünk, felnövünk, egy futball-fanatikus család. Természetesen nem azt állítom, hogy aki nem ilyen családban nő fel, csakis divat-szurkoló lehet, akit mindössze esztétikai szempontból érdekel a foci. Azt sem állíthatom, hogy egy futballszerető családban garantált, hogy a gyermek is focibolond lesz. Mert mi van, ha mondjuk kajakozni szeretne? Vagy vízilabdázni? Mindkettő sikersportág, a vízilabdázók és a kajakosok, kenusok is vannak olyan népszerűek, mint a futballisták. (A meccseken lenge szerelésben úszkáló pólósoknak különösen nagy a rajongótáboruk. Nem véletlenül.)
Apropó, divatszurkolás. Nem szeretnék általánosítani, tényleg nem, mégis le kell írnom, hogy az erősebb nem részéről sokszor találkoztam olyasfajta reakciókkal, amelyekből végül kiderült, hogy a legtöbbjük a divatszurkolás és a nők futball iránti rajongása közé egyenlőségjelet tesz. Szerintük ugyanis a nők kettő dolog miatt néznek futballt:
Imponálni akarnak a srácnak, akit kinéztek maguknak/ a férjüknek/ barátjuknak/ szeretőjüknek stb. Az már más kérdés, hogy az urak ezt mennyire tolerálják.
Az olyasfajta külsőségek miatt, mint Kaká feneke, Alessandro Nesta kölyökarca, vagy Cristiano Ronaldo hasizmai. (Nem elhanyagolandó tényezők, egyébként.)
(A húgom az utóbbi kategória. Az egyik világversenyen csakis a svéd válogatott meccseit nézte. Törökülésben ült a tévé előtt, és sóhajtozott. Megkérdeztem tőle, mi lelte. Mire a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy beleszeretett a svédek védőjébe, Olof Mellbergbe, és miatta nézi az egész eseményt. Attól kezdve, így néztünk meccset: én a játékot figyeltem, a húgom pedig Mellbergről ábrándozott. Később Mellberget lecserélte Beckhamre...)
A férfiak egy része tehát úgy gondolja, hogy egy nő nem érthet a futballhoz, mivel általában a gyengébbik nem egy-egy futballista megjelenését nézi, semmint magát a játékot. Vannak ilyen hölgyek is természetesen, ezt én egy percig sem vitatom, de ahogy én igyekszem nem általánosítani, mennyire örülnék, ha a férfiak sem tennék ezt velünk. S hogy ez mennyire igaz, álljon itt egy aranyos történet. Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy Barcelona-szurkoló fiúval, aki előadta nekem az ezzel kapcsolatos nézeteit, valamint azt, hogy ő bezzeg mekkora fan, mennyire odavan a katalánokért. Hallgattam egy darabig, majd amikor vége lett a szóáradatnak, megkérdeztem tőle:
„Mondd csak, azt tudod, hogy Samuel Eto’o (az FC Barcelona csatára volt akkoriban, jelenleg az FC Internazionale játékosa – szerk.) hányas mezben játszik?”
